Bujáki László festményei első pillantásra a szürrealizmus felé terelhetik a nézőt, de hamar kiderül, hogy saját, egyedi vizuális nyelvet képviselnek. A valós tapasztalatok motívumait váratlan kapcsolatokba rendező képek természetesen, minden póztól mentesen szólítanak meg. Egymást erősítő jelentésrétegeik lassan bontakoznak ki, meditatív figyelmet kérve a nézőtől. A művek a létezés mélyebb, nehezen megfogalmazható kérdéseit érintik, őszinte és letisztult formában.

Bujáki László fesményei első pillantásra kínálják magukat besorolni valamilyen késői szürrealizmusba, azonban kicsit is hosszabb elmélyedést követően világossá válik, hogy a képek ugyan szürreálisak, de nem szürrealisták. Ugyanazzal a természetességgel és póztalansággal jelennek meg a valóságos megtapasztalások motívumait meghökkentő viszonyrendszerbe foglaló ábrázolatok, mint Boschnál, de hozzá képest szabadabb, a biblikus tematikától sem korlátozott módon.