Hollai Kriszta egy sajátságos technikát dolgozott ki képi világának megfogalmazásához. Az épületek vakolásához használt anyaghoz hasonló habarcsot készít, amivel feltölti az előre elkészített keretet, s mielőtt a habarcs teljesen megkötne, nemcsak vonalakat, formákat rajzol bele, nemcsak színezi, hanem beágyaz különböző szimbolikus értéket hordozó tárgyakat is.
Képeit valósággal építi. Formavilága redukált, a formáknak nem gazdagságára, hanem leegyszerűsített mivoltukban, a síkba feszített formák szimbolikus értékének hangsúlyozására törekszik. Amikor mégis teret jelenít meg, azt csak geometrikus elvek szerint meghúzott néhány vonalra bízza, vagy több, egymáshoz képest elforgatott sík összhatásával éri el. Vizuális üzenetének feszültségét a kép valóságos síkjába lapuló, erős kontúrú, sík ábrázolatok, és a kép valóságos síkjából a valóságos térbe kiemelkedő, beágyazott tárgyi elemek közötti irreális viszony hozza létre. A beágyazott tárgyakkal a kép a saját síkjából/teréből átlép a szemlélő terébe, közvetlenül bekapcsolva a szemlélőt a kép síkjába/terébe. A képi világ elemei és a beágyazott tárgyak egyaránt a kultúra különböző jól ismert, de érzékeny pontjaihoz kötődő erős szimbolikus tartalommal bírnak, s együttes szerepeltetésük, egymásra hatásuk további szimbolikus tartalmakat generálnak.
Végül minden kép tartalma akár narratívává is konvertálható, s sok esetben sztereotípiákról mutat meg a megszokottól lényegileg eltérő értelmezési lehetőséget.