„Festek, tehát vagyok”
A festészet élet, s a festészet éltet.
A művésznő e kamara kiállításának anyagát az elmúlt tíz év gazdag termésű kollekciójából válogatta, tehát többségükben újabb művek, ami jó jel. Ugyancsak többségükben vászonra festett olajképek, igen magasra helyezett szakmaiminőségben. Bennük van az immár legendás Gyémánt-iskola minden szakmaialapja, megtetézve a festő szuverén módon kiteljesedő, jól alakuló életművével.

„Festek, tehát vagyok”

Ardey Edina festőművész kiállításáról

Ardey Edina Sárospatakon született, ott is járta iskoláit. Zenei tanulmányokat is folytatott. 1991-ben Urbán György festőművész (aki egyébként szintén Sárospatak szülötte) figyelt fel rajzi képességeire, aki 1993-ig foglakozott vele. Ardey Edina 1993-tól az Óbudai Festőiskola növendéke, ahol Gyémánt László lett a mestere. Részt vett a Festőiskola művésztelepein. Elvégezte a budapesti Práter utcai fotó szakmunkásképző iskolát (véleményem szerint ennek is nagy a fontossága későbbi festői szemlélete kialakulásában!). 1998-től Münchenben élt, portréfestéssel, kerámiafestéssel foglalkozott, tanított. Személyes sorsában is megpróbáltatások érték. 2014-ben részt vett az Óbudai Festőiskola kollektív, visszaemlékező kiállításán. Gyémánt Lászlóval ekkor kapcsolta össze életét. Az elmúlt évtized során több közös kiállítást is rendeztek, 2015 tavaszán Zalaegerszegen, ahová Gyémánt Lászlót visszahívták korábbi sikeres tárlatát követően, majd Újpesten (ahol férje Gyémánt László díszpolgár). Csúcspontnak számított a 2024. május végén az Art Salon Társalgó Galériában megrendezett „A mi történetünk” című közös kiállításuk, melyet hatalmas szakmai, baráti közérdeklődés kísért.

Azért fontos közös kiállításaikra hivatkozni, mert látványosan kiegészítették egymást. Edina stílusa sajátos borongós tónusokkal teli figurális festészetet jelez. Jellemzően portrék, portrészerű beállítások álltak, állnak előttünk, melyek közül több önarckép. E munkáiról belső konfliktusok, feszültségek, töprengés, meditativitás árad a néző felé, borongós, melankolikus, de mindig poézissel teli felfogásban. Ábrázolt figurái nem cselekszenek, inkább gondolkodó személyek, valamiféle különös spiritualitás árad egyéniségükből, s a képekből. Gondolatilag is összetett vizuális világ érzékelődik. Ardey Edina zárkózott személyiségnek tűnik, akit azonban nem csak a festészet önkifejező ereje foglalkoztat, hanem maga az idő is. Régmúlt idők is megjelennek munkáin, például a fiatal Gyémánt László ábrázolásával. Tempus veritatis filia. Az idő az igazság leánya. Érthetőbben: idővel minden kiderül. Ebben a tíz évben például kiderült, illetve végső bizonyossággal állítható, hogy festő született. Nem a divatok szárnyán, nem hátszéllel, hanem szigorú – ezt is érezzük – perfekt iskolázottsággal, ám önvizsgáló attitűddel.

A festő önarcképei erről is szólnak: kétségekről, bizakodásról, bezárkózásról, nyitásról. Tradicionális festészet az övé, s nem is véletlen, hogy visszanyúlik az európai hagyományokig, s jeles festői próbatétel Vermeer parafrázisaként megfestett önarcképe. Egyik önarcképén több ecsetet is tart a kezében, s a kép címe: „Melyiket válasszam?” . Festői, de minden értelemben: költői kérdésére már korábban is azt a - tán megnyugtató - választ tudtam adni: bármelyik ecsetet válassza, csak fessen!

Ugyanakkor Edinának egyáltalán nincs könnyű dolga, mert egy műteremben fest Gyémánt Lászlóval, de mégiscsak könnyebb dolga van, mint másnak, mert kevés festő mondhatja el magáról, hogy egy rendkívüli festővel, ráadásul – hála a sorsnak – egy Kossuth-díjassal - dolgozhat egy légtérben. Apropó légtér: Együtt is utazhattak (repülhettek) korábban az Egyesült Államokba, s ez a tény önmagában semmiféle művészi szempontot nem jelent, de az már igen, hogy Edina úti élményei nyomán világosodó színárnyalatú képei születtek, melyek jelzik kifinomult érzékenységét, világra figyelését. Ardey Edina önértékű festészete immár új jelensége a kortárs magyar festészetnek.

Edina sokat dolgozik, sokat fest, s munkásságában jelentős súlyúak megbízásai, melyek jelentős része összefüggésben van a Semmelweis Egyetemmel. Nagy Zoltán szemészprofesszor „Magyarországi szemészet kiemelkedő egyéniségei és a szemészeti klinikák vezető professzorai” című könyvében 42 szemész professzorról, orvosról készített rajza szerepel. De festett portrékat jeles orvos személyiségekről, mint Fekete Györgyről, a gyermekgyógyászati klinikai genetika egyik megteremtőjéről, klinikai igazgatójáról, Kellermayer Miklós professzorról. E képei az egyetem nagyságai, többek között rektorai portré- falán láthatóak, mások mellett Gyémánt László munkái közelében...

Mivel az e kiállítást jótékonyan befogadó galéria szerény alapterülete miatt nem biztos, hogy mindenki látni tudja a kiállított képeket, örömmel tartok így a bevezetőben egy virtuális tárlat vezetést. Mint kitűnő portréistának, természetesen Edinának ezen a kiállításán is központban vannak arckép ábrázolásai, s önarcképei. A kiállítás egy fontos önarcképpel indul, „Szembenéző” a címe, amelyen tudatosnak, elszántnak ábrázolja magát, szemüveg nélkül (nevezetes korábbi szemműtétét követően nem kell szemüveget viselnie!). Kezében egy hangsúlyosan nagy méretű ecsetet tart, mely perspektivikusan is a néző közelében van, s érzékelteti, hogy a festő azonnal húz egy ecset vonást, s a festés, az ecset talán fontosabbnak ítéltetik, mint az arc megjelenítése. E képe mellett két jeles férfi portrét helyezett el (mert a képek elrendezésének koncepciója is tőle származik!), Daniét, aki régi barátjuk és Préda István kardiológusról készítettet, aki nemrég hunyt el, s akinek fontos volt a szerepe Gyémánt László „szíve rendben tartásában”.Általában sötét háttér előtt jelennek meg az arcképek, Danié lendületes, szinte gesztusos, Préda professzoré kicsit mosolygó, bizakodó. E kép szépen van árnyékolva. Mindig külön alkotói döntés, hogy honnan éri a fény a portré alanyát.
Egy nagyobb lélegzetű munkán Edina felvillantja amerikai, utcai, new-yorki benyomását három unatkozó lány megfestésével. Sötét háttér előtt ül a három könnyeden, oldottan ücsörgő fiatal, akik össze is tartoznak, meg nem is, hárman, háromfelé néznek. Életkép. Korkép.

Két egészen kiváló színész portré következeik, Sodró Elizáé és Cserhalmi Györggyé. A fiatal színésznőt csak fekete-szürke-fehér árnyalatokban festi meg, gazdag tónus világgal, melyből azonban kitűnik a nagy, mély és kék szem érdeklődése. Merész színválasztás, mégis eleven hitelesség. Cserhalmi portréján egészen kivételesen sikerült megragadnia azt a picit keserű mosolyt, ami elkapott pillanat, mégis egy „személyiség-rajz”.

Ahogy belépünk a galéria terébe, a szemben lévő fal – állíthatjuk – a történelemé… Már régebbről ismert kiemelkedő Virginia Woolf portréja, a maga líraiságában is torokszorító. A tragikus sorsú írónő szorongásokkal teli életére is utal a festő az árnyékolás bravúrjaival. Mindszenty József arcképe egészen más világ. A hit, az elszántság sugárzik ezen a kemény férfi arcon, a fény iránya erőteljes ábrázolást tesz lehetővé. Itt látható Edina – már hivatkozott – nevezetes klasszikusa, a Vermeerhez kötődő parafrázisra építő önarcképe. Telitalálat, sok gondolati asszociációs lehetőséggel. És emellett egy rendkívül atmoszferikus Mária a kisdeddel ábrázolata, melynek – bátran - a „Megváltó” címet adta. Edina barokkos igényű festői magatartása (festménye!) beilleszthető volna bármely szakrális környezetbe.

S ez a négy kép fogja közre a művésznő egyik ikonikus képét, „A csend hangjai”-t. Bárhányszor látjuk a nagy méretű képet, mindig megragad csendes erejével, halk szuggesztivitásával (!). A „trió” egyenkénti és együttes megfestése szakmai és gondolati igényességet jelez. Már hallani véljük a zenét, már látjuk, ahogy Edina festeni kezd, miközben ő is a trió tagja… A színkompozíciós megoldásokkal együtt látványos, mély kép született.

S a harmadik fal meglepetés. Eleven, tiszta, harsogó színt alig látunk, fekete-fehér-szürkében mozog a skála, legfeljebb mélybarna, hol kékes árnyalatokkal. Viszont annál gazdagabb a hat férfi portré ereje. Tán példaképek is, de inkább példák kitűnő képei. Joseph Beuys, Salvador Dali, Albert Einstein, Francis Bacon. Stephen Hawking és Ady Endre.

A két nagy XX. századi képzőművész kiválasztása (Beuys, Bacon) lehet meglepetés (feltételezve az alkotó és mestere – Gyémánt László – festészetről vallott felfogását…), ám jelzi Edina nyitottságát, az emberi arc, a férfi arc (!) iránti felfokozott érdeklődését, melyek megfestésén keresztül felvillan az adott alkotó drámai mélységeket is jelző művészete. Dali zsenialitását az egyik róla készült tán legismertebb fotó felhasználásával mutatja fel nekünk a festő, a magamutogatást, a figyelmet a dolgok iránt, az abszurditáshoz való vonzalmat, s ugyanígy Adynál, szintén egy ismert fotóból kiindulva képes megragadni egy zaklatott életű költő személyiségét. A két zseniális elméleti fizikus portréja (Einstein, Hawking), akiknek meghatározó munkássága bizonyos szempontból egymásra épülő is, Edina festészete eddig eredményeinek magaslati pontja. A kevéssel sokat rendkívül intenzív megragadásai. Nem is véletlen, hogy Hawking arcképe nemzetközi figyelmet is keltett.

A kiállítást egy szintén amerikai benyomást rögzítő zsáner zárja, melyben a karakterek iróniával telített megjelenítésével együtt, az ehhez igazodó könnyed színgazdagság is jelzi az alkotó széles horizontú festőiségének gazdagságát.

A művésznő e kamara kiállításának anyagát az elmúlt tíz év gazdag termésű kollekciójából válogatta, tehát többségükben újabb művek, ami jó jel. Ugyancsak többségükben vászonra festett olajképek, igen magasra helyezett szakmai minőségben. Bennük van az immár legendás Gyémánt-iskola minden szakmai alapja, megtetézve a festő szuverén módon kiteljesedő, jól alakuló életművével.

„Festek, tehát vagyok” a kiállítás címe. A festészet élet, s a festészet éltet.

Budapest, 2025. november 8.
Feledy Balázs

A Kortárs Női Reflexiók Fóruma által a Femme Harmone Galériában rendezett kiállítás szerkesztett megnyitó szövege